Legutóbb tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) demonstrálta annak az elképzelésnek a megvalósíthatóságát, hogy lehetséges volna az űrből, értelemszerűen vezeték nélkül energiát sugározni a Földre, ami a felszíni napelemrendszerekhez képest folyamatos és nagyobb hatékonyságú energiaszolgáltatást biztosíthatna. A Föld körüli pályára állított napelemeket és az energia mikrohullámokkal történő átvitelét az ESA mellett a NASA, az amerikai haditengerészet, a brit Space Energy Initiative, a japán űrügynökség, egyetemek és magáncégek is vizsgálják, a legjobban pedig a The Register akkori összeállítása alapján a kínaiak álltak a kutatásokkal, akik már 300 méteren lebegő léggömbökkel tesztelték a földi vevőegységek képességeit.

A lap szerdán újabb előrelépésről számolt be, amennyiben a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatóinak állítólag sikerült egy pályán lévő műholdról energiát továbbítani egy földi vevőegységre. Ehhez egy januárban felbocsátott, Space Solar Power Demonstrator (SSPD-1) néven hivatkozott műholdat használtak a Caltech Space Solar Power Project (SSPP) első technológiai prototípusaként, a nem ionizáló (vagyis sejtkárosodást sem okozó) frekvencián mikrohullámokat pedig képesek voltak a célpontra irányítani ahelyett, hogy minden irányba sugároztak volna, a katonai radarrendszerekhez hasonló technológiák alkalmazásával. A vevő a Caltech egyik pasadenai laboratóriumának a tetején kapott helyet, elsőségük pedig akkor sem vitatható el, ha egyelőre kis mennyiségű energiáról volt szó.

Ez az elmélet, most jöhet a gyakorlat

A The Register az SSPP társigazgatóját idézi, akinek tudomása szerint ilyesmit még még drága, merev szerkezetekkel sem demonstrált senki, az egyetem kutatói azonban egyből rugalmas, könnyű struktúrákkal és saját integrált áramköreikkel értek el eredményeket. A földi kísérleteket követően ezek szerint kiderült, hogy az alkalmazott megoldás az ürben is működőképes, jövőbeni céljuk pedig olyan műholdas konstelláció telepítse lesz, ami az egész bolygón oda sugározhat energiát, ahol arra a legnagyobb szükség van, mert nincsen megbízható áramellátás. Mindez persze azt feltételezi, hogy a rendszer hatékonyságát odáig kell növelni, ahol már megéri azt működtetni. A tudósok szerint mindenesetre lényeges, hogy ehhez földi energiaátviteli infrastruktúrára sem lesz szükség.

Az űrből származó napenergiában elvileg az a nagy ötlet, hogy mindig rendelkezésre áll, nincs kitéve a nappalok és az éjszakák, az évszakok vagy a felhőtakaró változásainak, így az SSPP szerint fajlagosan nyolcszor hatékonyabb lehet a földi napelemeknél. Az ESA ugyanakkor azzal számolt a napkollektoros műholdakra vonatkozó tanulmányában azonban úgy számolt, hogy azoknak minimum egy kilométeres átmérőjűnek kell lenniük egy atomerőmű teljesítményének eléréséhez, a hozzájuk tartozó vevőegységek pedig ennél is tízszer nagyobb területet foglalnának el. A hasonló mennyiségű energiát termelő napelemparkokhoz képest ez még így sem számít soknak, de a beszámoló alapján úgy tűnik, hogy az SSPP-nek egyelőre a sikerek ellenére is szerényebb célokat kell kitűznie.

A kép forrása: caltech.edu