Az Európai Űrügynökség (ESA) is demonstrálta annak az elképzelésnek a megvalósíthatóságát, amelynek értelmében képesek lennénk az űrből sugározni energiát a Földre. Az űralapú napenergia (space-based solar power, SBSP) kutatására létrehozott SOLARIS programban a műholdakról sugárzott mikrohullámokat vizsgálják, beleértve az ötlet technológiai kivitelezését és a technológiával kapcsolatos költség-haszon elemzéseket. Az űrügynökség kereskedelmi partnereivel, köztük az Airbus légiipari vállalattal folytatott együttműködése során arra jutott, hogy az új megoldás életképes dolog lehet a megújulóföldi energiaforrások kiegészítőjeként.

A beszámolók alapján szeptemberben az Airbus már bemutatta, hogy képes mikrohullámokkal energiát továbbítani 36 méteres távolságra, amit egy miniatűr város kivilágítására használt. Ez az ESA számára is fontos lehet, hogy további uniós forrásokat szerezzen a napenergia-kutatás finanszírozására: a The Register a SOLARIS projektvezetőjét idézi, aki szerint eddig kis léptékben tesztelték egy jövőbeli SBSP-rendszer kulcsfontosságú elemeit. Bár az eredmények biztatóak, a SOLARIS nem képes a következő szintre lépni az ESA-tagok miniszteri tanácsának további támogatása nélkül, amely november végén tartja következő éves ülését.

Elméletben már jók vagyunk

A lap emlékeztet rá, hogy a Föld körüli pályára állított napelemek és az energia mikrohullámok segítségével történő sugárzására nem új ötlet: a NASA, az amerikai haditengerészet, a brit Space Energy Initiative, a japán űrügynökség, illetve egyetemek és magáncégek is végeztekkutatásokat ezen a területen. Eddig úgy tűnik, hogy mind közül Kína áll a legjobban, miután ott már már 300 méteren lebegő léggömbökkel tesztelték a földi vevőegységek képességeit, és nagyobb magasságban is kísérleteket terveznek. Az ESA egyébként hangsúlyozza, hogy nem ionizáló frekvenciáról van szó, vagyis az alkalmazott mikrohullámok nem okoznak sejtkárosodást.

Az elképzelésnek elvileg számos előnye lenne: földi napelemrendszerekhez képest folyamatos és nagyobb hatékonyságú energiaszolgáltatást biztosíthatna, ezen felül a felszínen is sokkal kisebb területekre lenne szüksége. Bár a megfelelő műholdnak egy kilométeres vagy afölötti átmérővel kellene rendelkezniük, az ilyen egységek egy földi atomerőmű teljesítményére lennének képesek. A Földre telepített vevőegységek ennél is tízszer nagyobb területet foglalnának el, de ez még mindig a töredéke a hasonló mennyiségű energiát termelő napelemparkoknak.

Az SBSP vevőegység ráadásul nem akadályozza a fény és az esővíz áthaladását, vagyis a napelemparkokkal szemben az alatta lévő talaj sem kerülne ki a mezőgazdasági hasznosításból. Azt az ESA is elismeri, hogy az űrbe telepített napenergia-műholdak megvalósítása jelenleg nem reális. Alapvető technikai akadályai nem lennének, de a magas indítási költségek és a megoldásra váró mérnöki feladatok miatt egyelőre nem látszik a koncepció gazdasági életképessége. Az űrügynökség mégsem tartaná pazarlásnak az SBSP-kutatások finanszírozását, mivel annak komoly technológiai hozadékai lennének az űripar egészére nézve.